CAD alkalmazási ismeretek • Modellezés (AutoCAD)

  BMEEPAG0201választható tárgy  

Zsódi Dóra 


Kisfeladat

Gerrit Rietveld belsőépítészeti munkáiig gyakorlatilag a De Stijl, mint stílus az építészetben nem is létezett, formailag ő alapozta meg. 1917-ben alkotta meg a jól ismert piros-kék székét (egy viktoriánus időből származó összecsukható szék továbbfejlesztett változataként). Rietveld széke a három alapszín (piros, sárga, kék) és fekete vonalak kompozíciójának 3dimenziós képe, a De Stijl kánoni színskálája szerint. Többek között e műalkotásán mutatta be a nyitott térbeli elrendezést az építészetben.

Gerrit Thomas Rietveld - „piros-kék” szék.

     

Renderelt képek

             

Nagyfeladat

Új-Delhiben található a legújabb Lótusz templom, mely bahá’í templomok a közül a nyolcadik. Minden ilyen templom a helyi kultúra jegyeit tükrözi, így nagyon különböző építészetileg. Ami közös bennük, az a 9 oldalúság és a központi kupola, mely az emberi nem sokféleségét és egységét szimbolizálja. A lótuszvirágról mintázott építmény számos építészeti díjat nyert. India egyik nagy látványossága lett, több mint négy és fél millió látogatót vonzva évente.

   

Látványképek