Számítógépek alkalmazása 2 - A CAD alapjai (AutoCAD 2000)
2000/2001. év - II. félév

4. gyakorlat

Ha kérdésed van, ide írhatsz. Visszatérés az első lapra.


A feladat az alábbi ábrán látható házszerű test térbeli (felület)modelljének elkészítése:
(a 2000. évi országos gyermekrajz-pályázat 3-4 éves korosztályának megosztott 2. díjas terve)

• Hogy ismerős terepről induljunk, legyen a ház alaprajza azonos a berendezési gyakorlaton fölrajzolttal: azaz belmérete legyen 720×540cm, falvastagsága 38cm. Ha még megvan, akár folytatható is a múltkori rajz – persze az sem veszít sokat, aki "újraszerkeszti" a 796×616 cm-es befoglaló-téglalapot...

 

 

 


• 3D nézetek

A térbeli rajzolásnak ugyan nem feltétele hogy lássuk is, mit csinálunk – de általános tapasztalat szerint sokat javít a rajzolás sebességén és minőségén. Úgyhogy első lépésként mi is váltsunk inkább egy térbeli nézetre. Ennek (mint lassan már megszokhattuk) számos módja van: például a View • 3D Views • Viewpoint Presets menüpont (=VP (alias ddVPoint) parancs). Ennek párbeszédpaneljén megadhatjuk a nézési iránynak a vízszintes alap-síkban, ill. attól mért szögét. E megadás történhet a szögek megfelelő rovatba írásával – vagy egyszerűen a megfelelő helyre való kattintással.

Népszerű, (és gyors) nézetbeállítási forma a 3dorbit ( View • 3D Orbit) parancs használata. Ennek egyetlen hátránya, hogy (az általunk használt, 2000-es verzióban) szinte lehetetlen a Z tengelyt függőlegesben tartani. Lehet, hogy konzervatizmusnak tűnik ilyen apróságon fönnakadni, de (a gravitácó tiszteletén kívül) szerintem meggyőző okok hozhatók, miért is jó, ha a függőleges vonalak annak is látszanak: pl. a monitor pixeles felépítéséből adódóan a függőlegestől csak kismértékben eltérő vonalakon kis "szakadások" jelennek meg – ez figyelmeztethet pl. szerkesztési hibára, ha egy függőlegesnek szánt vonal mégsem lenne az.

Még kevésbé javaslom az izometrikus nézetek használatát (pl. View • 3D Views • SW Isometric), ezek ugyanis gyakran eredményeznek egymást takaró vonalakat, s ezáltal sokszor megnehezítik a pont-kijelölést. (Még rosszabb a helyzet az alaprajzilag 45°-os vonalakkal – ezek lejtése ugyanis teljesen rejtve marad.)

Az alábbi ábrán látható a kiindulási helyzet: a beállított 3D nézetben is az eddig megszokott módon, a már megrajzolt rajzelemek jellemző pontjainak felhasználásával (OSNAP) rajzolhatunk. A 3D rajzoláshoz érdemes persze külön fóliá(ka)t létrehozni (és a fölösleges 2D-s fóliákat lefagyasztani: ).


• Térbeli 2D-s rajzelemek

A síkbeli elemek is térbelivé tehetők ha azokhoz "vastagságot" (Thickness) rendelünk. Ehhez – a rajzelem(ek) kijelölése után – a Modify • Properties menü panelének Thickness rovatában javítsuk ki az eddigi 0-át 300-ra. Ezek után a vonalak, mint az alapsíkon álló "szalagok" jelennek meg.

Egy zárt Pline kiemelésével létrejött elem tehát még nem test, és erről meg is győződhetünk, ha a View • Shade • Flat Shaded, Edges On menüponttal "árnyalt" képet kérünk a rajzról (l. ábra). De ez nem általános szabály, mert pl. a körnek magasságot adva, egy "tömör" hengert kapunk, azaz (legalábbis a takartvonalas képen) nem látunk a belsejébe.

Az ilyen "térbeliesített" 2D-s elemek használatának mindenestere erős korlátja, hogy magasságuk (nyilvánvalóan) minden végpontjukban azonos kell maradjon.


Megjegyzés: a következőkben is a talán egyszerűbben értelmezhető árnyalt képek mutatják a szerkesztés menetét – de ez persze nem jelenti, hogy ez a szokásos megjelenítési mód! Ellenőrzési célokra persze jó, és ilyen egyszerű szerkesztési feladatoknál is megfelel, de komolyabb munkánál jellemzően a "drótvázas" megjelenítést használjuk.


• 3D rajzelemek

A valódi 3D rajzelemek közül a legegyszerűbb felület a 3dFace (3dLap): egy (max. 4 oldalú) térbeli négyszög. (A legegyszerűbb 3D elem a Line). A 3D rajzelemekre nem vonatkoznak az előbb látott korlátozások. Ez egyszerűen szemléltethető a tető megrajzolásával, megmutatva egyúttal, hogy az XY síkkal nem párhuzamos felületet is lehet szerkeszteni:
• A 3dFace első két pontját megadhatjuk egyszerűen a meglévő "fal" fölső élének végpontjaira kattintva. A harmadik, és negyedik pont megadásánál használhatjuk a pont-szűrőket (Point Filters): így módunk van ugyanis arra, hogy egy pont (az ábrán épp a gerinc túlsó végpontja) megadását kétfelé bontsuk. Mivel tudjuk, hogy a pontnak a fal felezőpontja felett kell lennie, írjuk be: .xy[Enter], (gépelésből felmentetteknek: Shift + jobb egérgomb, majd a gyorsmenüben: Point Filters • .XY). Ezzel elértük, hogy elég egy olyan pontot megmutatnunk, melynek x, és y koordinátái megegyeznek az általunk megadni kívánt pontéval. Erre tökéletesen megfelel az ábrán is látható felezőpont. Persze a z koordináta megadására nem felmentést, csak haladékot kaptunk; a felezőpont megadása után a program azonnal számonkéri rajtunk tartozásunkat ((need Z):), ám mi felkészülten vájuk a pillanatot, és beírjuk: 540[Enter]. Ez lesz ugyanis a gerincmagasság (abszolút koordináta!). A másik tetősíkot előállíthatjuk a már megrajzolt sík gerinc-vonalra való tükrözésével .


Az oromfal megrajzolása előtt térjünk vissza a 3D-Fal fóliára (mert ugye a tetőt mindenki külön fólián alkotta meg...). Itt egy újabb, 2D-s rajzelemek számára elérhetetlen dolgot viszünk véghez: változó magasságú rajzelemet rajzolunk! Méghozzá (a meglévő végpontok megfogásával) könnyedén: mindössze annyi a dolgunk, hogy a 3dFace negyedik végpontjának megadása helyett Enter-t ütünk.

Azért nem minden fenékig papsajt! Az árnyalt képen ugyan kevéssé látványos, de a "normál", drótvázmodelles képen (View • Shade • 2D Wireframe), és főleg nyomtatásban zavaró lehet az alsó falrész és az oromfal közötti vonal. Erre is van megoldás: robbantsuk föl (Explode) a téglalapot, és töröljük ki az első és hátsó falakat (az oromfal marad!), majd rajzoljunk helyettük ugyanolyan geometriájú 3dFace-eket :o.

Ezeknek ugyanis van egy utolsó trükk a tarsolyukban: egyes éleik láthatatlanná tehetők! Ehhez csak el kell indítanunk az Edge parancsot, és rá kell mutatnunk a 3dFace-ek eltüntetni kívánt éleire (a közös élekre elég egyszer), majd Enter.

Megjegyzés: vannak persze örök elégedetlenek, akiket még olyan apróságok is zavarnak, mint pl. hogy most a végfal (lévén két darabból) csak nehézkesen jelölhető ki, és ha árnyalásnál be vannak kapcsolva az élek (...Edges on), még mindig látszik a határvonal. Van azért megoldás: a PFace rajzelem alkalmazása. Ez tulajdonképpen speciális "összekapcsolt" 3DFace elemeket jelent. Megadási módja nem igazán felhasználó-barát: először meg kell adni az elem csúcspontjait, majd (Enter után) az egy-egy lapot alkotó csúcsokat (több lap is megadható). Ez azért konvex ötszög esétén nem jelent megoldhatatlan nehézséget: sorban meg kell adni a lefedendő terület öt csúcsát (Enter), majd az összekötendő csúcsokat: 1 2 3 4 5[Enter] (a lap lezárására) [Enter] (a Pface lezárására).


• Felhasználói koordináta-rendszerek (UCS)

Az alsó ablakokat még megrajzolhatjuk az alap-síkon egyszerű vonalként (amit azután helyére emelünk (@0,0,100), majd magasságot (150) rendelünk hozzá). Viszont a tetőablakok megrajzolása ebben a koordinátarendszerben már kissé nehézkes lenne.

Ilyen esetekre lett kitalálva a fehasználói koordinátarendszer: UCS = User Coordinate System – ez egyben a koordináta-rendszerek módosítását/váltását szolgáló parancs neve is. Ezt a "saját" koordináta-rendszert oda, akkor, és úgy helyezzük el és át, ahogy és amikor akarjuk. Legáltalánosabban alkalmazható megadási mód a három-pontos módszer: ekkor meg kell adnunk az új koordináta-rendszer origójának helyét, egy második pontot az X tengely pozitív felén, végül egy harmadikat, amely az XY síkon, annak is pozitív y tartományán van.

Ebben a koordináta-rendszerben legyen az ablak a saroktól 240cm-re X, 100cm-re Y irányban (Tracking!). Legtöbbször persze nem ilyen egyszerű az ablak helyének megadása, hanem alaprajzából, és/vagy (parapet)magasságából (~vízszintes, ill. függőleges vetületéből) adódik!


VÉGE!