A rajz alapegységét mindenki maga választhatja megl! Hogy egy rajzi egység métert, centimétert, millimétert (vagy épp lábat) jelent, azt magunk dönthetjük el. Nem mindegy persze: nem ideális pl. a milliméterben rajzolni egy több-hektáros terület beépítési tervét – sok nehézséget és hibát okozhat a koordináták nagy számainak értelmezése.

P A Units (Formats • Units) parancs paneljén célszerű kiválasztani a használni kívánt szög-, és hosszúsági mérték­egységeket, illetve megjelenítési pontosságukat.

A koordináták megadása történhet:

 •  Derékszögű koordinátarendszerben: x, és y koordináták megadásával, vesszővel elválasztva (x,y)

 •  Poláris koordinátarendszerben: távolság (d), és szög (a) megadásával, kisebb-jellel elválasztva (d<a)

 •  Abszolút koordinátákkal: az (épp aktuális) koordinátarendszer origójához képest (formátum: x,y ill. d<a)

 •  Relatív koordinátákkal: (pl. rajzolás közben) az utolsóként megadott ponthoz képest (formátum: @x,y ill. @d<a)

Szög-megadás egérrel

Legtöbbször (akár tudtunkon kívül) a relatív polárkoordinátákat fogjuk használni.Létezik ugyanis egy egyszerűbb (azaz kevesebb gépelést igénylő) pontmegadási mód. Ekkor (a kezdőpont megadása után!) az egeret a kívánt irányba mozdítjuk (Ortho!), majd begépeljük a következő pont távolságát (pl. .5[Enter]).

Tracking

Az eddig megismert pontmegadási módszerek a vonallánc első pontjának megadásánál még nem alkalmazhatók. Ott sem kell azért mindig kiszámolnunk az abszolút koordinátákat: elég, ha a már megrajzolt rajzelemektől való távolságot ismerjük, onnan a tracking (követés) segítségével eljuthatunk a kezdőpontba.

Koordináta-kijelzés

Az alsó állapotjelző sorban segítségként visszajelzést kapunk a kurzor aktuális koordinátájáról. E kijelzés (COORDS) módja változtatható (az [F6] billentyűvel): 0•> csak pontkijelöléskor változik a kijelzés, 1•> mindig a kurzor abszolút (derékszögű) koordinátáit jeleníti meg 2•> a kurzor relatív polárkoordinátáit jelzi ki.

Dinamikus pontmegadás (2006-os verziótól)

Aktív dinamikus pont­megadási mód mellett (ki/be kapcsolása: [F12], vagy az alsó álla­pot­jelző sor­ban a DYN kapcso­lóval) egy elem (pl. vonal) első pont­jának megadása továbbra is abszolút koor­diná­tákkal történik, ám további pontok meg­adásak­or meg­jelenik egy segéd-ábra, a kurzor előző ponttól mért távolságát és szögét jelző kis szövegcellákkal. E cellák közt a [Tab]-bal oda-vissza lehet ugrálni, míg a pont-megadás le­zárá­sára az [Enter] szolgál. Derék­szögű koor­diná­ták haszná­latához az első szám meg­adása után a [,] billen­tyűvel kell át­lépni a másik cellába (polár-koor­diná­tákhoz hasz­nál­ható a [>] is).

Amint a kijelzés módja is jelzi, itt a relatív (polár­)koordináta-megadás az alap­eset, így az x,y ill. d<a formátumok (ilyenkor!) relatív koor­diná­tákat jelölnek, míg abszolút koor­dináták meg­adá­sához a #x,y ill. #d<a formá­tumokat kell használni.

Természetesen ilyenkor is van mód van arra, hogy a vonal irá­nyát (az Ortho, vagy OSnap segít­ségé­vel) egér­rel mutassuk meg, hogy csak a távol­ságot kelljen billen­tyű­zetről bevin­nünk.

A már ismert ORTHO ([F8]), és OSNAP ([F3]) segí­tők mel­lett vannak más, a mére­tekhez kapcso­lódó rajzo­lás-segí­tők is. Beál­lí­tá­suk a Drafting Settings panel Snap and Grid lap­ján tör­tén­het (Tools • Drafting Settings).

 •  GRID (HÁLÓ): megje­lení­ti az adott rács­pont­távol­ságú segédhálót (ki/be kapcsolása: [F7], vagy az alsó álla­pot­jelző sor­ban a GRID kapcso­lóval). Ez csak op­ti­kai segít­ség, a pont-megadást nem be­folyá­solja!

 •  SNAP (RASZTER): bekap­csolá­sakor az egér­kur­zor­ral csak adott (állít­ható) rács­pont­távol­ságú háló pont­jaira lehet ugrani, és az e hálóra illesz­kedő pon­tokat megadni (ki/be kapcso­lása: [F9], vagy az alsó álla­pot­jelző sor­ban a SNAP kapcso­lóval). Fontos, hogy ezt a segítőt mind az ORTHO, mind az OSNAP segítő felül­bírálja!

Nem minden rajzolási parancshoz tartozik külön elem-típus. A Rectang utasítás például téglalap alakú, zárt PLine-ok létrehozására szakosodott, és így csak két átló-végpont megadását igényli. A Polygon (Poligon, azaz sokszög) parancs pedig szabályos sokszög alakú, zárt PLine-ok létrehozását könnyíti meg . A parancs tetszőleges oldalszámú adott oldalhosszúságú (Edge opció), vagy adott sugarú kör belsejébe (Inscribed), ill. köré (Circumscribed) írt sokszög rajzolását végzi.

A "késztermék" viszont egyik esetben sem különbözik a "közönséges" PLine utasítással létrehozott (zárt) PLine-tól.

Minden CAD programban mód van arra, hogy a különböző típusú elemeket különböző fóliákra osszuk el. E fóliák kapcsol­gatásával módunk van pl. külön­böző terv­típusok és -válto­zatok külön­bontá­sára.

P Bevett gyakorlat pl. hogy minden vonal "0 vastagságú", és a külön­böző színek jelölik a különböző vonalvastagságú vonalakat – így elég nyomtatáskor megadni, hogy pl. a piros színű vonalak 0,5mm-es vastagsággal kerüljenek nyomtatásra. Hogy ne kelljen a színeket állandóan állítgatni, célszerűbb, ha létrehozunk pl. egy Falak nevű fóliát, amihez hozzárendeljük a piros színt, és minden falat (metszett szerkezetet) erre helyezünk.

Új fóli­á(ka)t a Format • Layer menü­pont ábrán lát­ható pa­nelén hozhatunk létre. Ezek nevét rögtön módo­sít­hat­juk is (az auto­mati­kusan kapott LayerX név nem sokat mond a fólia tar­tal­máról).

Célszerű rögtön színt is rendelni a fóliához – ez a fólia sorában, a Color osz­lopra kat­tint­va, majd a meg­je­lenő pane­len egy színt választva tör­tén­het. Igény esetén (ha pl. egy fólián csak a takart vona­lakat akar­juk ábrá­zolni), vonal­típust is ren­del­he­tünk a fóli­ához.

A fóliák közt mindig van egy aktuális (Current): minden újonnan rajzolt (azaz nem a már meglévő elemek másolataként létrehozott) rajzelem erre a fóliára kerül.

Létező fóliák közti váltáshoz elég a fóliák listáját lenyitni, és arról választani.

Ha – mint itt – aktuálissá tesszük pl. a Falak fóliát, a mellette látható ByLayer felirat megmarad, ám az előtte látható négyzet pirosra vált. Alapértelmezésben ugyanis az AutoCAD-ben minden rajzelem az őt tartalmazó fólia (újonnan rajzolt vonal esetén az épp aktuális fólia) színét, vonaltípusát, és -vastagságát veszi föl. (Természetesen ez módosítható: a fóliák listájához hasonlóan lenyitható a színek (vonaltípusok, -vastagságok) listája, és ott is kiválaszthatjuk közülük az aktuálisat – de akkor onnan kezdve minden vonal olyan lesz, tekintet nélkül arra, hogy az pl. fal, bútor, vagy ablak. Célszerűbb tehát ezeket nem bántani.)

A rajzelemek tulajdonságai egyedileg is állíthatók. Legegyszerűbben épp a fönti módon: ha parancs kiadása nélkül (rákattintással, Window, vagy Crossing típusú kijelöléssel) kiválasztunk rajzeleme(ke)t, a listák módosulnak, és a kiválasztott elem(ek) tulajdonságait (fóliáját, színét, vonaltípusát) mutatják. Ha most nyitjuk le őket, és módosítjuk adataikat (pl. zöldre állítjuk színüket), a kijelölt összes elemen végrehajtódik a megfelelő változás.

Értelemszerűen a rajzelemek vonaltípusa is hasonló módon módosítható. Itt annyival bonyolultabb a helyzet, hogy ha a rajzba még nincsenek betöltve a vonaltípus-definíciók, először az Other menüpontot kell válasszuk, majd a megjelenő (Linetype Manager) panelen a [Load] gombbal megjeleníthetjük a vonaltípusok listáját. Erről a listáról válaszhatjuk ki a betölteni kívánt elemeket (a [Ctrl] billentyűt lenyomva tartva egyszerre több típust is kijelölhetünk), melyek így a legördülő listán is elérhetővé válnak.

P Gondot jelenthet, ha a betöltött vonalak alap-léptéke (mely megszabja pl. a szaggatott vonalaknál az egyes szakaszok hosszát) nem illeszkedik a rajz léptéléhez. Ezen segít az LTSCALE változó, mely tulajdonképpen egy szorzó: ha pl. egy hüvelyk alapegységre "kitalált" vonalat méteres alapegységgel akarunk használni, adjunk a változónak 0.04-es értéket.

Többféle eszköz áll rendelkezésünkre ahhoz, hogy ellenőrizni tudjuk, vajon egyeznek-e a rajzolt és a rajzolni kívánt méretek. Az ID (Koord) paranccsal egy adott pont abszolút koordinátáit kérdezhetjük le (már csak ezért sem rossz ötlet a rajz origóját valamilyen értelmes helyre fölvenni). A DIST (Távs) két pont távolságát adja meg – azonkívül még a távolság x, y, z vetületét, ill. a két pont által meghatározott szöget.

Ha "dokumentálható" méret-ellenőrzést szeretnénk, használhatunk kótázást. Az AutoCADben rengeteg változó vezérli a kóták megjelenését, és a kótázási utasítások külön alrendszert alkotnak, melybe a DIM paranccsal léphetünk be (ekkor a Command: felirat helyett Dim: jelenik meg), ahol csak kótázási utasítások (és transzparens parancsok) használhatók.

Mi egyelőre csak az alapvető parancsokkal ismerkedünk meg: ezeket, hogy használatuk és elérésük egyszerűbb legyen, közvetlenül is elérhetővé tették (elég a nagybetűs rész, vagy a megfelelő gomb a Dimension eszközsoron):

A DimLinear két pont közti távolság adott (többnyire vízszintes vagy függőleges) vetületének kótázására szolgál. Elsőként a két kótázni kívánt pontot kell megadnunk, majd egy harmadik ponttal a kótavonal helyét. Hogy épp melyik vetületet kótázzuk, attól függ, hogy a két pont megadása után merre mozdítjuk el az egeret (ha pl. lefelé húzzuk, vízszintes kótát fog rajzolni). Opciói közül (a kóta "lerakása", azaz a harmadik pont megadása előtt) választva megszabhatjuk, hogy horizontális (H), vertikális (V), vagy adott szögben elforgatott (R) vetületet kívánunk kótázni. A DimALigned is két pont közti távolság kótázására szolgál, ám az előbbivel ellentétben itt a kóta párhuzamos a két megadott pont által megszabott iránnyal. A DimANgular szög kótázására jó: ez lehet két (szöget bezáró) vonal, egy ív (Arc), vagy ([Enter] után) három pont. Természetesen egy harmadik pontal ekkor is meg kell adni a kóta helyét.

Akármilyen nagytudásúak is az előző parancsok, sokszor felesleges a sok (3) kattintás, amit igényelnek. A DimContinue Ez a parancs, bár egyedül semmire nem képes, igazi csapatjátékosként az utolsóként rajzolt, vagy ([Enter] után) egy kiválasztott kóta folytatására specializálódott. Előnye, hogy nem kell megadnunk sem az első pontot, sem a kóta helyét/irányát, mert "átveszi" az előző kóta második pontját, és "örökli" annak helyét.

A kóták konkrét megjelenése minden részletében testre szabható. Ha viszont végre sikerült beállítani egy megfelelőt, nyilván nem lenne célszerű egy más léptékű rajz miatt az egész állítgatást újrakezdeni – ilyenkor hasznos a DIMSCALE változó, mely csak a kóták rajzhoz viszonyított méretét befolyásolja (ha ennek értékét megduplázzuk, a kóták relatív mérete is kétszeresére nő). Ez csak az újonnan rajzolt kótákra vonatkozik ugyan, de a már megrajzoltakra is érvényesíthető a DIM mód UPdate parancsával.

A DIMLFAC változó értékével a lineáris méreteket szorozhatjuk be. Ennek köszönhető, hogy bár méterben rajzoltunk, a kóták centiméterben (100-as szorzóval) jelennek meg (különben az 5cm-es méret 0.05-nek íródna…).

Az eddig megismerteken kívül is léteznek még segítő-módok, melyekről eddig nem volt szó.

 •  POLAR TRACKING: lénye­gében egy "föltur­bózott" ORTHO mód: itt a szög nemcsak 90°-onként változhat, hanem választ­hatunk 90, 60, 45, 30, 22.5, 18, 15, 10, vagy 5°-os lépés­közt – vagy meg­adha­tunk egyedi szögeket is. Termé­szete­sen ez a mód ki­zárja az ORTHO haszná­latát (és viszont).
A használni kívánt szögeket a rajzolás-segítők szokásos panelén állít­hatjuk be (ez az álla­potso­ron lévő gombra a 2. (jobb) egér­gomb­bal kat­tin­tva, majd a megje­lenő menüből a Settings opciót választva, jele­níthető meg.
Ki/be kapcso­lása az [F10] billen­tyűvel, vagy az alsó álla­pot­jel­ző sorban a POLAR kapcso­lóval.

 •  OBJECT SNAP TRACKING: mód . Mivel ez is arra szolgál, hogy egy új pontot a már ismer­tekhez képest adhassunk meg, talán egysze­rűsített tracking-nek nevez­hetnénk. Egyszerűbb, mert haszná­latá­hoz nem kell kiadni a tk parancsot, és egysze­rűbb, mert csak "egy-lépcsős", azaz nem lehet egy pontot több irányban elmozdítani (pl. vízszin­tesen 1m, majd függő­legesen .5m).
Ki/be kapcso­lása az [F11] billen­tyűvel, vagy az alsó álla­pot­jel­ző sorban az OTRACK kapcso­lóval.

Ha (a PICKFIRST változó értéke 1, és) bármiféle parancs kiadása nélkül (a szokásos módon) kijelölünk rajzelemeket, majd kiadunk egy szerkesztési parancsot, a parancs az előzőleg kijelölt rajzelemeken hajtódik végre.

P Az előválasztást a kívánt művelet végeztével ajánlott megszüntetni (2×[Esc]), különben az új parancs esetleg az előválasztott rajzelemeken hajtódik végre!

P Az előválasztás nem minden paranccsal működik!

Ha (a GRIPS változó értéke 1, és) bármiféle parancs kiadása nélkül jelölünk ki rajzelemeket, azok nemcsak szaggatottak lesznek, hanem jellemző pontjaikon fogópontok jelennek meg. Ha egy fogópontra kattintunk, az aktívvá válik, és belépünk a fogópontos szerkesztés üzemmódba. Több fogópont aktívvá tételéhez kijelölésük közben a [Shift] billentyűt lenyomva kell tartani: ekkor az első [Shift] nélküli kattintás jelenti az átlépést.

  •  A fogópontos szerkesztés műveletei: STretch (Nyújt) (ez az alapértelmezés), MOve (Mozgat), ROtate (Forgat), SCale (Lépték), MIrror (Tükröz). A műveletek közt a kiemelt betűket begépelve válthatunk, vagy [Enter]-t nyomkodva a fönti sorrendben lépkedhetünk. (A Block-oknál csak egy fogópont jelenik meg, azzal a blokkot mozgatni tudjuk.)

  •  Lehetőség van a művelet bázispontjának megadására (Basepoint (Bázispont) opció). Ha ezt nem adjuk meg, az utolsóként aktivizált fogópont lesz a bázispont.

  •  Valamennyi művelet kombinálható (többszörös) másolással, ha az (első) új pont megadásakor a [Shift] billentyű le van nyomva (=Copy (Másol) opció). (Többszörös másolásnál a [Shift] billentyűt lenyomva az előző elmozdulás (a bázispont és célpont által megadott vektor) raszterként használható további cél-pontok megadásához.)

  •  Természetesen itt is van belső Undo (Vissza) opció, és itt is aktívak pl. az OSNAP módok (de az aktív fogópontok e nélkül is megtalálhatóak).

  •  A legtöbb parancs működése alig változik – a STretch (Nyújt) parancs esetén talán nagyobb rugalmasságot ad, hogy egyszerűbben megadható, mely rajzelem(ek) mely végpontja(i) kell elmozduljanak.

P A kijelölés céldobozának mérete (pixelekben) a PICKBOX változóval , a fogópontokat jelölő négyzetek mérete (szintén pixelekben) a GRIPSIZE változóval adható meg.

A blokkok használatának többféle haszna van.

 •  A gyakran használt elemek egysze­rűen beilleszt­hetők a rajzba, nem kell pl. minden ablakot külön megraj­zolni, vagy egy elő­zőleg meg­raj­zolt ablak minden elemét máso­lásra kije­lölni.

 •  Az utólagos módosítások átvezetése egyszerűbbé válik (mint látni fogjuk, a blokkok átdefiniálhatók).

 •  A rajzfájl kisebb lesz, mivel a blokk definícióját csak egyszer kell elmenteni, a beillesztett példányoknak már elég az egyedi tulaj­donságait (pl. helyét) eltárolni.

Bármely blokk defi­niá­lásakor, ha egy már létező blokk nevét adjuk meg, minden, a rajzba korábban beillesztett blokk lecse­ré­lődik az újonnan megadott tarta­lomra. Így megte­hetjük, hogy beil­lesz­tünk mégegy ablak blokkot (tet­sző­leges helyre, de elfor­gatás nélkül!), azt szét­vetjük, és az ere­deti rajz­elemek színének ByBlock-ra állí­tása után (ugyan­azzal a beil­lesz­tési ponttal!) újra- (=azonos névvel) defi­ni­áljuk.

Ez bizony bonyolult eljárásnak hangzik, és több buk­ta­tója is van (pl. elfor­gatás, azo­nos beil­lesz­tési pont), ami (ha hibá­zunk) a már beil­lesz­tett blokkok elfor­dulását, és/vagy elmoz­dulását ered­mé­nyez­heti. Szeren­csére van üzem­biz­tosabb eljárás.

A papírtér használatához az eddig használt Model lapról – a grafikus terület alatti LayoutN (ElrendezésN) fülre kat­tint­va – át kell váltsunk egy elrendezési lapra. Ezen elren­dezési lap(ok) segít­ségével rendez­hetők össze­tar­tozó rajzok.

A papírtér (nomen est omen) a papíron megjeleníteni kívánt kép létrehozását segíti: tulajdon­képpen egy szigo­rúan két­dimen­ziós tér, ahol (e kor­lát­tól elte­kintve) szaba­don raj­zol­hatunk, írha­tunk. A dolog onnan kezd érdekes lenni, hogy papír­térben mó­dunk van létre­hozni ún. nézet­abla­kokat (Viewports), melyek mintegy ablak­ként, megmu­tatják a modell-térben létre­hozott rajz vagy modell tet­sző­leges néze­teit.

A papírtér különbözik a modelltérben beállítható képernyő-felosztástól:

 •   mert papírtérben a nézet­ablakok maguk is rajz­elemekként visel­kednek: szabadon el- és áthelyezhetők, másolhatók, na­gyít­ha­tók vagy kicsi­nyít­hetők, nyújt­hatók – sőt akár át is fed­hetnek (ezt csak azért említem, mert eme (nem túl gyakran használt) képes­ségük alapján nevezik őket a magyar verzióban "átfedő" nézet­abla­koknak),

 •   mert a papír­téri nézet­ablakok tartalma (papír­térből) egyide­jűleg is nyom­tat­ható (abla­kon­ként külön megadva, hogy pl. takart­vonalas nyom­tatást kérünk-e),

 •   és mert a papír­téri nézet­abla­kokban módunk van a fóliák egyedi (csak az adott ablakra vonatkozó) lefa­gyasz­tá­sára.

Annak érdekében, hogy egyazon lapra is össze­ren­dez­hes­sünk eltérő fólia-össze­állí­tá­st igénylő rajzokat, mód van arra, hogy akár minden nézet­ablak­ban egye­dileg megadjuk, hogy ott mely fóliákat nem kívánjuk megje­le­ní­teni

Indulásképp minden fóliát be kell kapcsoljunk, majd az adott nézet­ab­lak­ban nem-kívá­na­tosnak minősülők megje­le­ní­té­sét a Current VP Freeze oszlopra kattintva letil­tani. Mód van arra is, hogy egy fóliát minden később létrehozott nézetablakban letiltsunk (New VP Freeze oszlop).

A nézet­ablakban megjelenő kép léptékét a modelltéri és papírtéri alap­egységek arányának megadásával állíthatjuk be. Egy­sze­rű­en azt kell meg­ad­juk, egy modell­téri egység (pél­dánk­ban méter) hány papír­téri egység (azaz milli­méter) hosszú kell legyen; így pl. egy méteres alap-egységgel létre­hozott rajz 1:200-as léptékű képéhez tartozó szorzó 5, 1:50-eshez tartozó 20 lesz. E szorzó megadható pl. a Modify • Properties… menüpont panelének Custom Scale rovatában.